Hírek és Érdekességek az egészségügyből

Vitára alkalmasnak nyilvánították az új drogstratégiát

Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága általános vitára alkalmasnak találta a 2020-ig szóló új nemzeti drogellenes stratégiát.

A magyarországi kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, a prevenció, az ártalomcsökkentés és az oktatási intézményekben folyó felvilágosító kampányok hatékonyabbá tétele is a célja az új, 2013-2020-ig szóló nemzeti drogellenes stratégiának – ismertette Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a parlament egészségügyi bizottságának hétfői ülésén.

A dokumentumot a testület 18 igen szavazattal, Szilágyi László (PM) független országgyűlési képviselő tartózkodása mellett általános vitára alkalmasnak találta.
 Kiss Norbert elmondta, hogy a 2009-es drogstratégia ugyan mutatott egyfajta irányt, de mivel ez a dokumentum a dizájner drogokkal nem foglalkozott, és szakmai, módszertani hibákat is tartalmazott, mindenképpen új anyagot kellett összeállítani.

 A helyettes államtitkár kitért rá, hogy már dolgoznak azon, hogy a stratégiában szereplő feladatokra, programokra legyen uniós forrás, továbbá elmondta azt is, volt már egyeztetés a civil partnerekkel a dokumentumról.

 Kiss Norbert szerint az üzenet egyértelmű: kábítószer nélküli társadalmat képzelnek el, ami azt jelenti, hogy elsősorban a használatot utasítja el a prevenció hangsúlyozásával és a “jó példa” állításával. Hangsúlyozta, a kábítószerhelyzet nem lehet politikai kampány része, mert csakis össznemzeti összefogással lehet eredményeket elérni. Ugyanakkor hozzátette: a politikai pártokkal is fognak egyeztetni fognak a stratégiáról.

Szilágyi László (PM) független országgyűlési képviselő azt kérdezte, hogy a 2009-es stratégiából három év alatt miért nem valósult meg semmi, hiszen annak a dokumentumnak is voltak érdemi részei. Úgy vélekedett, ebben három év késedelemben van a kormány.

 Kiemelte, fontos a prevenció, de az ártalomcsökkentés kérdését sem lehet “elásni”, szerinte nagy hiba lenne a Kék Pont Alapítvány felszámolása. (A kerületi önkormányzat csütörtökön közölte, hogy – mivel nem teljesítette a vállalásait a Kék Pont Alapítvány – a józsefvárosi önkormányzat december 31-jével megszünteti az együttműködési megállapodást a szervezettel.)

Szilágyi László azt mondta, eddig csak büntetőjogi lépéseket lehetett látni, és az új nemzeti drogellenes stratégia csak szemléletben különbözik, érdemben nem a korábbi dokumentumtól. Szerinte illúzió kábítószermentes társadalomról beszélni, mert ilyen ideális helyzet sem korábban, sem a jövőben nem lesz. “Lehet drog- és rezsimentes Magyarországról vizionálni, de ez nem lehet kiindulási alap a mai magyar társadalomban” – jelentette ki.

 Szalay Péter és Zombor Gábor fideszes képviselők szerint az iskolai felvilágosító kampányokra kellene több hangsúlyt helyezni, és az ide vágó oktatás szisztémáján változtatni kell. Zombor Gábor egyek között utalt rá, hogy a legtöbb esetben sem a gyerek, sem szüleik nincsenek tisztában a kábítószer-fogyasztás és -birtoklás büntető törvénykönyv általi szankcióival. Szerinte ezt a fajta felvilágosítást is el kellene kezdeni.

A helyettes államtitkár úgy vélekedett, az iskolai felvilágosító órák is modernebbek lettek, az iskolarendőrök nem csak a rendre figyelnek. A Kék Pont Alapítvány kapcsán azt mondta, “nem hagyják az új szélén azokat”, akik eddig igénybe vették az alapítvány szolgáltatásait.

(MTI)


Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!