Nagy Zsolt: Ide kevesen jönnek önszántukból, gyakoribb, hogy a feleség taszigálja be a férjét, vagy az anyuka a közel negyvenéves kisfiát. Gyakran kiderül, hogy a beteg a hozzátartozók pénzéből iszik, csak még a társ sem látja az összefüggést.

Én is biztatásnak vettem, hogy társam nem hagy ott, hanem inkább vigasztal, vagy súlyos helyzetekben kikerül, elmegy otthonról. Úgy láttam, bármeddig élhetünk így. Csak közben egyre rosszabbul néztem ki, jöttek az idegrohamok, depresszió, fogyott a pénzem. 

Aki még nem érte el a mélypontját, tagadásban van, azzal nehezebb elkezdeni a közös munkát. Ilyenkor megnézem, hol lehet őt érzékenyíteni a saját problémájára, hogy rányíljon a szeme, megértse, hogy esetleg a munkahelyvesztése mögött is ott van az alkohol, a magas vérnyomása, szívritmuszavara is ebből fakad, emiatt vették el a jogosítványát… és a tények mellett lassan elfogynak a kifogások. Ám ezt finoman, óvatosan és szeretetteljesen szabad csak csinálni, de ahhoz elég keményen, hogy a beteg érezze, szűkül a kör. Az emberek egyik fele ilyenkor bepánikol, megijed, vitatkozni kezd, esetleg agresszívvá válik, és kilép a helyzetből, nem jön többé. A nagyobbik részük viszont visszajön, és el tudunk kezdeni dolgozni.

Az első találkozáson kitöltöttem egy tesztet, beszámoltam az ivási szokásaimról. Akkor már délelőttönként is ittam – hogy egyáltalán be tudjam indítani a napot. 

Motivációs interjúval indul a konzultáció, ennek során felmérem a probléma súlyát, és próbálom feltérképezni az illető erőforrásait, elszántságának mértékét. Itt kiderülhet, hogy nem nálam, hanem a toxikológián kell megtenni az első lépést. A súlyos alkoholfüggőt oda irányítjuk, ahol hét-tíz napon át védett környezetben leszedik az alkoholról. Majd apró lépésekben közösen elkezdjük felépíteni a józanságát.

Hetente egyszer találkoztunk, több hónapon át, hogy beszélgessünk a problémáimról. Sosem éreztem kényszerítő nyomást, rábeszélést, az belőlem rögvest ellenállást váltott volna ki. Egyből elkezdtem kiskapukat keresni, a célom először az volt, hogy kevesebbet igyak. De ebben nem haladtam. Valahogyan kibírtam estig, mert tartotta bennem a lelket, hogy egy-egy pohárral azért megihatok, csak a jó alvás kedvéért (ezzel nyugtattam magam). De sosem tudtam megállni. Végül annyira berúgtam, hogy egy kocsmai verekedés során feljelentettek. Itt már világos volt, hogy nem megy az adagcsökkentés, hiszen mindig visszacsúszom: csak a teljes leállás segíthet. 

Ha csak tehetem, a kliens személyes céljait segítem elő. Hiába erőltetném, hogy álljon le, ha ő erre még nincs készen. Meg kell érezni, hogy milyen állapotban van, mennyire motivált. Ha egyelőre csak csökkenteni tudja az ivását, akkor ezen dolgozunk, de ha úgy tűnik, nem megy, akkor nincs más megoldás, mint teljesen leállni. Az a jó, ha az alkoholbeteg magától jut el idáig. Akiknél már kialakult a függőség, úgy tűnik, ez az egyetlen jó megoldás.

Az együtt töltött idő alatt be kellett látnom, hogy a változás a kulcsa az egésznek, hiszen a poharat letenni csak az első lépés. Később ki kell iktatni minden olyan helyzetet, ami az italt hozta magával, másképp kell megoldani a problémákat, és ez újfajta szembesülést, új megoldóképletet kíván. 

A józanodást a gyakorlatban tanuljuk. Önsegítő csoportokban, támogató közösségekben, szakirodalomból. Meg kell tanulni nemet mondani, határokat húzni. Megérteni, hogy ha krízishelyzetben ráiszik valaki, lesz egy sokadik problémája, de az, ami miatt iszik, nem oldódik meg. Egyszóval menet közben kell hajtóművet cserélni a repülőgépen.

A közös munka során megnéztük, hogy mik azok a kulcselemek az életformámban, amiket biztosan meg kell változtatni. Mik a kritikus időszakok, jellemző helyzetek, amikor inni szoktam. Ekkor jöttem rá, hogy a környezet szerepe óriási.  

A hozzám érkezők bő egyharmada hozzátartozó. Ránézünk együtt a helyzetre, és aztán tisztázzuk – és ezt nem szokták szeretni –, hogy neki milyen része van a probléma fenntartásában. Az alkoholista mindig egy játszma részese, az alkoholizmus rendszerprobléma, így a felépülés az egész környezettől józanságot követel. Gyakran elhangzik a klasszikus mondat: „Hülyébb vagy, mint mikor ittál.” Ezért fontos, hogy nem mások kedvéért kell józanodni. Ha valaki bizonyításvágyból áll le, és nem kap elismerést, könnyen visszaeshet. De a józanságot önmagunkért kell választani.

Sok módszer van, a kísérés mindig személyre szabott. Van, akivel kártyalapok közül választva a saját élethelyzetről beszélgetünk, de elég intenzíven használom a filmeket és könyveket is. Megnézzük, a beteg kivel tudott azonosulni, voltak-e ismerős helyzetek a filmben, ez már elindíthatja a folyamatot. A legnehezebb helyzet mindig a visszaesések kezelése. Meg van terhelve a szégyennel, „nekem ez se sikerült”, így gyakran komolyabb mélyponton van a kliens, mint a korábbi starthelyzetben. Az alkoholbetegek hetven-nyolcvan százaléka visszaesik legalább egyszer, inkább az a kivétel, aki nem.  Ilyenkor megnézzük, hol tért el a beteg a felépülési programtól. Sokszor kiderül, hogy nem járt gyűlésre, nem pihent eleget, nem foglalkozott magával.  A visszaesés előszobája ez: lehet, hogy az illető még nem iszik, de már száraz alkoholistaként működik: indulatvezérelt, türelmetlen, hisztérikus. Fontos tudni, hogy az alkoholizmus gyógyíthatatlan betegség, így a felépülés életfogytig tartó program.

Nekem a teljes absztinencia lett a megoldás: négy éve, hogy egy kortyot sem iszom, és pótszerekkel sem élek. Jobban hiszek a meditációban, a gyógyteákban (ha nagyon feszült vagyok, macskagyökér-, citromfű- és komlóteát iszom). Többen kérdezik, mi lett a bulikkal, tudom-e jól érezni magam. Én tudom. Sőt, sokkal jobban is. Régebben minden nagy buli előtt rettegtem, vajon mi lesz a vége, milyen kellemetlen helyzetbe sodródom megint. Ez elmúlt. És már ettől felszabadultan érzem magam..