Mi az, amit a kutyánkkal mindig be kell tartatni, hogy megértse, mi vagyunk a falkavezérek. Ha ezek a viszonyok tisztázottak, hatásukra a kutya viselkedése nagyon sok mindenben pozitívan módosulhat. Az agresszió, félelem, vagy az engedelmesség tekintetében hihetetlen változásokat tapasztalhatunk…
A következőkben leírt gyakorlatok nem 1-2 hétre szólnak, hanem a kutya egész életére. A kutya nem ember (bármennyire is szeretnék néhányan úgy kezelni), így nekünk kell megtanulnunk kutyául gondolkodni, hogy kapcsolatunk mindig felhőtlen lehessen. A kutya számára ezek a gyakorlatok nem kínzások; nem bántják a lelkét, nem úgy működnek, mintha emberrel tennénk ugyanezeket, hanem számára természetes, az ösztönével, a falkaszellemmel egyező dolgok, amelyekkel a természetben (vagy egy kutyákból álló falkában) ugyanígy szembesülne.
Ezzel nemcsak a saját vállunkról, de az övéről is leveszünk egy hatalmas terhet. Képzeljük csak el, milyen stressz az a kutyának, hogy falkavezérként úgy érzi, ő a felelős a falkájáért (tehát értünk, a családunkért), de mi nemcsak hogy nem akarunk neki folyton engedelmeskedni, hanem sokszor nem is lehet mellettünk, hogy megvédjen minket. Gyakran ő saját magát nem érzi elég erősnek, hogy vigyázzon ránk, de mégis meg kell hogy tegye, hiszen úgy érzi, mi, a gazdák erre nem lennénk képesek – emiatt lesznek aztán kutyáink bizonytalanok, félelemből agresszívak, akár depressziósak. Gondoljunk bele, mit érezhetnek olyankor, amikor mi eltávozunk az ismeretlenbe, ők pedig abban a hitben maradnak, hogy nem képesek minket megvédeni…
A legtöbb kutya nem azért rongál, mert utál egyedül lenni, hanem mert tele van nyugtalansággal (amit csak ekképpen tud levezetni), hogy nem képes megvédeni a falkáját, hiszen nincsen mellette. Ám az olyan kutya, aki tudja, hogy neki ilyen feladata nincs, a falkavezér, a rangban felette állók meg úgyis biztosan vissza fognak térni hozzá – hiszen ők a felelősek érte -, nyugodtan alszik, tombolás nélkül megvárja, amíg a gazdik hazaérnek.
Ugyanez igaz arra a kutyára is, amelyik agresszívan mindenkinek (embernek, állatnak) nekitámad, mert úgy érzi, az ő dolga a falkája védelme. Ezért hoz önálló döntéseket, és támad ki, holott ez nem az ő feladata lenne. A falkában mindig a falkavezér (ideális esetben a gazda) dönti el, hogy ki barát és ki ellenség, kitől félünk, és kinek támadunk neki. A rangsorban alatta álló falkatagok őt követik – tehát ha a kutyát megfelelően kezelik, így fog cselekedni.
Vajon miért van az, hogy a kutya otthon olyan szépen hallgat a gazdájára, és aztán egy idegen, új ingerekkel teli környezetben nem engedelmeskedik, hanem megy a saját feje után? Az ok ugyanaz… Otthon, amikor minden rendben van, amikor nem érheti támadás a falkát, nem kell a terep felderítésével foglalkoznia, nem kell élelem után kutatnia, akkor az engedelmességi gyakorlatozás tulajdonképpen kellemes játék a falka többi tagjával. Idegen környezetben azonban felerősödik benne a tudat, hogy neki kell figyelnie az új területre, felmérnie a veszélyeket, döntenie a helyzetekben, ezért nem is foglalkozik az “alatta lévők zaklatásával” (gyere ide, ülj le…) És amúgy is! Miért kellene egy rangban lejjebb elhelyezkedő tagnak engedelmeskednie?! Ha viszont a kapcsolat rendben van, akkor tudja, hogy minden parancs azért érkezik a vezértől, hogy képesek legyenek együtt megvédeni a falkát, és neki annyi a feladata, hogy kétkedés nélkül teljesítse a neki szóló utasításokat.
Tudjuk, hogy nehéz, de tényleg megéri… és nemcsak a gazdának, a kutyának is!