Hírek és Érdekességek az egészségügyből

A közöny ölte meg a vasutast? Nyomoz a rendõrség

Az eddig rendelkezésre álló adatok alapján október 17-én a hegyeshalmi vasútállomáson, a műszaki személyzet pihenőjében eszméletlenül fekvő munkatársukhoz kollégái nem hívtak segítséget. A 45 éves férfi 9 nap múlva a győri kórházban meghalt. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya halált okozó segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatja a nyomozást. 
Tizenhat órán keresztül átnéztek a magatehetetlenül fekvő Lakatos Lászlón, akiről két kollégája állítólag azt gondolta, hogy esetleg részeg. Nem az volt – stroke-ot kapott. A múlt hét végén halt meg a kórházban. A MÁV elbocsátotta azt a két vasutast, akik nem segítettek.

Kevés ennél megdöbbentőbb esettel találkozhatunk – tegyük hozzá, szerencsére. Ez azonban már nem vigasz Lakatos László családjának. A negyvenöt éves apát élettársa, 23 éves és 6 éves fiai és testvérei gyászolják.

Lakatos Péter, az idősebb fiú a Kisalföldnek megerősítette: édesapja a közelmúltban került Győrből a hegyeshalmi vasútállomásra, kocsivizsgálóként dolgozott. Október 17-én a reggeli műszakban kezdett, hatig tartott a munkaideje. Délután négy órakor lehetett rosszul, a család legalábbis úgy tudja, hogy akkor még kint a síneken tartózkodott. Valahogy sikerült bejutnia abba a pihenőhelyiségbe, ahol a kocsivizsgálók, vasutasok melegedni, enni tudnak… Lakatos László lerogyott az asztal mellett, még próbált telefonon segítséget hívni, de az ujjai nem engedelmeskedtek. A készülék ki is kapcsolt. 

Az őt váltó két vasutas délután fél hatkor érkezett meg, látták, hogy kollégájuk az asztalra dőlve fekszik, a szemei nyitva voltak, beszélni nem tudott. Utólag már tudható: a stroke egyik tünete volt ez.
Úgy tudni, a két kolléga közül az egyik ugyan Hegyeshalomban kezdte a műszakot, de utána rögtön Rajkára ment, a szolgálata oda hívta. Másnap reggel pedig onnan egyenesen hazautazott. 
Ez a tény valamelyest menti a szerepében, de az vitathatatlan, hogy látta Lakatos Lászlót, s neki sem jutott eszébe segítséget hívni.

Ami azonban felfoghatatlan, hogy a másik kolléga a tizenkét órás műszakját úgy csinálta végig, hogy közben ott látta a magatehetetlen Lászlót; s bár minden bizonnyal többször megfordult a kis helyiségben, semmi nem késztette arra, hogy szóljon valakinek. Vagy segítséget hívjon.

Hallomásból úgy tudni, hogy arra hivatkozott: azt gondolta, kollégája esetleg ittas. Ez volt az oka annak is, hogy másnap reggel – a műszak végén – bezárta a kis helyiség ajtaját, ahol még mindig ugyanúgy ott feküdt László.
Hogy egyáltalán kórházba kerülhetett a válságos állapotban lévő férfi, ahhoz az kellett, hogy a másnap(!) reggeli műszakba érkező vasutas kolléga bemásszon az ablakon, s végül segítséget hívjon. De akkor már délelőtt tíz óra volt, s a stroke vélhetően az előző nap délutánján következhetett be, több mint 16 óra telt tehát el. Az ilyen eseteknél a minél gyorsabb szakszerű ellátás növeli a túlélési esélyt. Ez Lakatos Lászlónak nem adatott meg.

A győri kórházban küzdöttek a férfi életéért, de a hétvégén ezt a küzdelmet fel kellett adni. Mint dr. Tamás László János főigazgató elmondta, feljelentést nem nekik kell tenni az ilyen esetekben.
A család szerint a kórházi papírokban egyértelműen szerepel, hogy mi és miért alakult ki László szervezetében. Ezért nem kell külön hatósági boncolás. Ők egyébként nem kívánnak büntetőjogi feljelentést tenni, de ha túl vannak a temetésen, akkor vélhetően ügyvédet keresnek a polgári peres igényeik képviseletére. Ez érintheti a MÁV-ot és a két vasutast is.

A MÁV megtette, amit ilyenkor meg kell tenni: azonnali hatállyal elbocsátották azt a kocsivizsgálót, aki egy egész éjszakát töltött a magatehetetlen kollégája mellett. És távoznia kellett annak a vasutasnak is, aki ugyan látta a földön fekvő férfit, de szintén segítségnyújtás nélkül továbbutazott Rajkára.

„A MÁV-Start Zrt. átfogó szakmai vizsgálatot rendelt el, amelynek elsődleges célja, hogy megállapítsa: az előírt szakmai utasításokban foglalt kocsivizsgálatot biztosították-e a munkavállalók. Fontos hangsúlyoznunk, hogy személyszállító vonatok kocsivizsgálata nem maradt el, a vasúti közlekedés biztonsága nem volt veszélyben. A munkáltató munkafegyelmi mulasztás miatt tett intézkedéseket; az érintettek munkaviszonya megszűnt.” – írták közleményükben.
A vasúttársaság hangsúlyozta, hogy hasonló esetük nem volt még, „a családdal felvettük a kapcsolatot és támogatásunkról biztosítottuk”.
A rendőrség még keresi a felelőst. Segítségnyújtás halált okozó elmulasztása miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság.

(kisalfold.hu)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!