Európa legrangosabb rákkongresszusán, az ECCO-n került nyilvánosságra a múlt héten az az elemzés, amely szerint azokban az országokban, ahol kevesebb, mint 2000 dollárt költenek az egy főre jutó egészségügyi ellátásra, mint Romániában, Lengyelországban és Magyarországon, a betegek mintegy 60%-a hal meg a daganatos diagnózist követően, míg ott, ahol erre 4000 dollár jut, mint mondjuk Franciaországban, Belgiumban vagy Németországban kevesebb, mint 40%. Ma már bizonyított tény: az egészségügyben elköltött pénz életeket ment.
A WHO, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap adatainak felhasználásával egy belga orvoscsapat készített vizsgálatokat, melyek megállapították: Kelet-Európában alacsonyabb volt a rákos megbetegedések és mégis magasabb a rákhalálozások száma, mint Nyugat- Európában.

Magyarország ráadásul itt is kivétel: betegszámban ugyanis nyugati, halálozásban viszont kelet-európai állapotokat mutatunk. Több mint 20 éve van ugyan országos rákregiszterünk, de sem a túlélési mutatókról, sem a gyógyulási arányokról nincs semmiféle adat. Azt tudjuk, hogy hányan betegedtek meg, azt is, hányan haltak meg, de arról csak sejtések és következtetések vannak, hogy ki, milyen stádiumban jutott el az orvoshoz, mikor kapta meg a megfelelő diagnózist. Arról pedig, hogy az országon belül milyen egyenlőtlenségek lehetnek, az orvosok sokat mesélnek: folyamatos orvosi kontroll mellett fel nem fedezett daganatról, ami már olyan áttéteket képezett, hogy késő lett bármit is tenni, félrediagnosztizált betegről, akinek baját csak súlyosbította a rossz kezelés. Nemrégiben Poller Imre onkológus készített tanulmányt arról, hogy a budapesti, igen jelentős rákgyógyító kapacitások szinte szétporladtak a hatalmas, saját onkológiai kapacitás nélküli közép-magyarországi terület ellátásában.
  Az is kérdés persze, hogy a korszerű eszköz mellé van-e elegendő megfelelő szakember, vagy a finanszírozó (azaz az állam) szabta korlát mennyi vizsgálatot enged meg. Egy friss felmérés pontos képet ad arról is, maguk a betegek mit is éreznek a drámai helyzetből. A megkérdezettek válaszaiból kiderült: Magyarországon több mint két hónap szükséges ahhoz, hogy a diagnózis után a szükséges kezelést megkapják a betegek. Jóllehet, itt az idő életekbe kerülhet.

„A mai napig nincs átfogó és hatékony onkológiai szűrési rendszer a méhnyak- és emlőrák szűrésen túl. A vastagbéldaganatok esetében 80%-kal csökkennének a halálozások, ha az érintett lakosság tízévente egyszer elmenne a vizsgálatra. Azaz évente ötezer betegből négyezer megmenthető lenne. Épp a mostani európai rákkonferencián bizonyították, hogy a vastagbélrák szűrése legalább annyira hatékony, mint a méhnyakráké. És persze itt van a másik probléma is, hogy sajnos még a tünetektől szenvedő betegek sem keresik fel az orvost azonnal, sokszor az állásuk, a szociális biztonságuk elvesztésének félelme miatt” – sorol kiragadott okokat dr. Bodoky György, a Magyar Klinikai Onkológusok Társaságának tiszteletbeli elnöke, a Szent László kórház onkológiájának vezetője.

Mind az onkológiai diagnosztikában, mind a terápiában hatalmas az előrelépés az elmúlt 3-4 évben, nagy áttörést hozó gyógyszereket fejlesztettek ki, többek között a prosztatarák és a veserák gyógyítására is. „Csakhogy Magyarországon az utóbbi években jelentősen lelassult és esetlegessé vált az új, korszerű készítmények befogadása a finanszírozásba” – állítja Bodoky doktor. Az új gyógyszerekhez jelenleg csak egyedi kérelmek alapján juthatnak hozzá a betegek, s ez betegtől is, orvostól is sok időt és energiát követel és bizonytalan hogy a végén sikerrel jár-e.
  Ahogy az onkológus professzor fogalmazott: „ez ma praktikusan azt jelenti, hogy az orvos hozzáállásán, filozófiáján múlik, beadja-e a kérvényt, beleviszi-e a beteget ebbe a lelketlen, kétesélyes dologba”. Vagyis az orvosnak fel kell vállalnia, hogy döntsön: mi a nagyobb ár, mi a nagyobb kockázat? Megélni esetleg a kudarcot a betegének, vagy inkább el sem kezdeni az egészet? S hogy mégis mi alapján születnek ezek a döntések?
 „Ez a világon mindenütt úgy működik, hogy az egészségpolitika meghatározza, hogy mondjuk egy hónapnyi emberéletért legfeljebb mekkora összeget tud kifizetni. Ez teljesen világos képlet. Nálunk is működik az épp erre hivatott elemző szervezet. De míg korábban mondjuk egy vastagbél-daganatos beteg 3-6 hónapon belül meghalt, ma 30-36 hónapig is él. És ezekből is látható, hogy sok múlik az önérdek-érvényesítésen” – jegyezte meg diplomatikusan Bodoky doktor. Igaz: sem publikus hatásvizsgálatok, sem költséghatékonysági mutatók nincsenek, így teljesen átláthatatlan, mi alapján történik a pénzelosztás.

(Kun J. Viktória, Vasárnapi hírek)