„A bioetika a modern orvostudomány, illetve a modern biológia által felvetett erkölcsi kérdéseknek a szisztematikus vizsgálata. Hasonlít ugyan a hagyományos orvosi etikához, ám a hippokratészi eskü segítségével számos, napjainkban felvetődő kérdés nem válaszolható meg. Az orvosi technika felgyorsult fejlődése folyamatosan új erkölcsi problémákat vet fel, melyeket nem lehet másképp megválaszolni, mint, hogy szisztematikusan – az összes releváns szaktudomány eredményeit felhasználva – elemezzük a felmerülő kérdéseket” – magyarázza Dr. Kovács József, a hazai orvosi bioetika egyik kidolgozója, a Magatartástudományi Intézet Bioetika részlegének vezetője.
Az intenzív osztályok létrejöttével, az 1960-as évektől kezdve például lehetségessé vált egy haldokló életének szinte vég nélküli meghosszabbítása, vagyis a haldoklás elnyújtása. A kérdés az, hogyha ezt meg lehet csinálni, akkor meg kell-e tenni? A haldoklás elnyújtása ugyanis már a haldokló emberi méltóságát is sértheti. Mint arra Dr. Kovács József rámutatott, a bioetika egyik alapkérdése, hogy a beteg mennyire szólhat bele a kezelését érintő különböző döntésekbe? Mi ezeknek a döntéseknek a szakmai-orvosi része, s mi az erkölcsi?
Mindezek a kérdések azokban az országokban merültek fel először, ahol a technológia fejlettebb szinten volt; vagyis a gazdagabb államokban. Ez volt a bioetika kialakulásának egyik mozgatórugója. Másik példa a bioetikai problémákra a transzplantáció, s ezzel kapcsolatban a halál meghatározásának újraértelmezése – mondja Dr. Kovács József.
Hagyományosan a halál a szívműködés és a légzés irreverzíbilis megszűnésének a megállapítása volt. Ma nem végezhetnének transzplantációt, ha csak ezen elvek szerint ítélnék meg az orvosok a halál beálltát, hiszen az életmentő beavatkozáshoz biológiailag még élő szervezetből kinyert szervet érdemes csak beültetni a betegbe, ezen esetekben pedig az agyhalál megállapítása a mérvadó. Ezért születtek új törvények világszerte, melyek az agyhalált a halál megállapítása alternatív formájának fogadták el.
A hetvenes évek végén még a hagyományos orvosi etika volt a domináns világszerte. Az ezt megelőző évtizedben volt kialakulóban az Amerikai Egyesült Államokban a bioetika tudománya, majd Nyugat-Európában is ismertté vált.
Dr. Kovács József igyekezett az orvosi bioetikát Magyarországon is meghonosítani. Munkája eredményeként 1997-ben jelent meg a magyar nyelvű orvosi bioetikai tankönyv, A modern orvosi etika alapjai – Bevezetés a bioetikába címmel, melyet azóta is használnak az oktatásban valamennyi orvosi egyetemen, azóta már újabb kiadásban. A betegek jogairól az utolsó fejezet szól a tankönyvben. Mikor Dr. Kovács József erről írt, még nem létezett hazánkban törvény a betegjogokról. A bioetikus később részt vett a parlamenti munkacsoport törvény-előkészítési munkájában, és így született meg az 1997-es egészségügyi törvény, melynek 2. fejezete teljes egészében a betegek jogairól szól, s mely sokszor szó szerint átvette a korábban megjelent tankönyv erről a területről szóló megoldásait.
Dr. Kovács József, a hazai orvosi bioetika egyik kidolgozója, a Magatartástudományi Intézet Bioetika részlegének vezetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának idei Semmelweis-napi ünnepségén Semmelweis-díjat vehetett át. Semmelweis Ignác mellszobrát otthonában, díszhelyen őrzi, a mellé kapott oklevéllel együtt. Az elismerés indoklása szerint „Bioetikai és iskolateremtő tevékenysége, kiterjedt és magas színvonalú oktatói és kutatói, valamint betegellátó munkája elismeréseként” illette meg a díj.
(Nagy Emese, semmelweis-egyetem)
